2016 trendvezető web design-jai

Összegyűjtöttük nektek azokat a web design terveket, amik uralni fogják a 2016os évet.

Csak úgy mint akármelyik területe a design-nak, a web design trendek is jönnek és mennek az idő múlásával. Azonban a többi területtől eltérően, a web design esetében az ösztönző erő mögötte a technológia fejlődése. Aki nem tart lépést, az ki fog esni a versenyből.

A web design tekintetében érdekes volt a 2015-ös év. Bár a laikus szemlélőknek úgy tűnhet, hogy lényegében a főbb irányvonalak megmaradtak a 2014-es design-ok mentén mindössze némi finomítással, csiszolgatással, a felszín alatt a web szép csendben elkezdett fejlődni.

Ennek egy része a web browser-ek fejlődésében mutatkozott meg, valamint a fogyasztók igényeinek változása szerint átterelődött a hangsúly az asztali gépekről a mobiltelefonokra. Ezek mellett alapjaiban változott meg néhány közkedvelt könyvtár és keretrendszer.

Vegyük példának a Modernizr-t. Egy teljesen új szintre emelkedett azzal a jól kalkulált taktikával, hogy egy kicsit háttérbe vonult, majd újragondolva magát továbbra is hasznosak és relevánsak maradtak a web design szempontjából.

A fent említettek mind azt igazolják, hogy napjainkban a web a világ legnagyobb játszótere, ami lehetőséget biztosít a designer-eknek, hogy feszegessék a határaikat, merjenek új dolgokat kipróbálni. Ailyen rohamosan fejlődik a technológia, jelenleg az ötleteinkek csak a saját képzeletünk szabhat határt.

Minden további nélkül jöjjönenk azok a web design-ok, amikről úgy tippeljük hogy idán tarolni fognak.

1. A CSS3 layoutok

Az elmúlt évek során sok munkálat folyt annak érdekében, hogy végre használni tudjuk az CSS3 layoutokat, és úgy néz ki hogy idén végre eljutunk arra pontra mikor kényükre kedvünkre használhatjuk ezeket a csini új layoutokat is. Nyugodtan kijelenthetjük hogy a CSS3 Flexbox használata nem fogja forradalmasítani a layoutok esztétikai megjelenését, azonban sokkal könnyebb kezelhetőséget és fenntarthatóságot ígér. Ennek következtében több mint valószínű hogy egyre kreatívabb és merészebb layoutokkal fogunk találkozni. Lehet hogy a layoutok nem fognak jelentőségteljesen változni, de kódolásuk egyszerűbb és megbízhatóbb lesz.

2. Material design

A material design iránt hatalmas lett a kereslet a piacon a mobil/asztali gép közötti barikád áthidalása miatt. Az elmúlt 12 hónapban kisebb fajta forradalmasítás ment végbe az adaptáció terén, miszerint is a Google material design-ja hogyan legyen az alapja az UI prezentációknak és fejlesztéseknek. Ez a trend túlmutat a számítógépek és laptopok használatán. Arra ösztönöz hogy ne csak egy síkúan gondolkozzunk, vegyük figyelmbe az okoseszközök rohamos térnyerését is. Bár ez a fajta design nem újdonság, számítsunk rá hogy egyre több felhasználói interface-n visszafog köszönni. Az első ilyen felület nem kisebb volt, mint a Facebook.

3. Rövid filmek

Vagy más szóval a vizuális történetmesélés varázslatos eszköze. A rövid filmek legfőbb erje a figyelemfelketésben rejlik, így szerintem senkinek sem meglepő ennek az eszköznek a térnyerése, hála a fixel.com-nak. A kis filmek sem az idei év innovációi, elég régóta használjuk őket jelenlegi formájukban. Azonban 2015ben volt egy két olyan esemény aminek az lett az eredménye, hogy a designereknél megin előtérbe kerültek. És nem csak a designer-ek fejében motoszkál ott megint ez a megoldás, de a fogyasztók sem tudnak betelni velük, egyre többet és többet akarnak. A legnagyobb dobása az Appelnek volt, a legutóbbi iPhone modell új funkciójával, az élő képekkel. Ezek a Harry Pottert idéző képek megörökítenek valamilyen mozdulatot a képen, így amikor a statikus fotót nézzük, azt a hatást kelti, mintha a kép életre kelne. A GIF-ekkel ellentétben ezeknek a képeknek nem tart egy örökké valóságig, és minőségromlással sem kell számolnunk. Úgyhogy mindenki készüljön fel a Facebook üzenőfalán az élő képek áradatára.

4. Kevesebb fotó, több illusztráció

A Mint Design példájával élnék ebben az esetben, ahol ezt a koncepciót hazsnálják. Az illusztrációk teret adnak a látogatók képzeletének, hogy saját elgondolásuk szerint értelmezzék a látottakat. A másik nagy előnye az illusztrációknak, hogy a felhasználók sokkal gyorsabban köteleződnek el egy ilyen koncepció mellett, mint a műtermi tökéletes mintafotós verziók mellett. Lassan alérkezünk arra a pontra, amikor a csili-vili utópisztikus design-t fel fogja váltani az olyan képek használat, amik személyesebb szinten szólnak a látogatókhoz. Arra számítunk, hogy ez az irányzat inkább illusztrációk formájában fog megjelenni mintsem fotókkal. Általában kényelmesebben érezzük magunkat olyan környezetben, ahol egy kicsit mi alakíthatjuk azt. Ezzel éles ellentétben áll a most használt képek ahol egy kifogástala kinézetű tökéletesen sminkel és manikűrözött modell reklámoz minden lehetséges dolgot. Nem fogok belemenni a mai társadalmunk problémáiba, de sokan meglátták a lehetőséget a váltásra, amikor a közvélemény lázadozik a tökéletesség, és az azzal járó elvárások ellen. Szintén csak azt tudjuk mondani, hogy senkit ne érjen váratlanul ha az eddig megszokott konepciót fel fogják váltani, az olyan illusztrációk amik személyesebbek, közvetlenebbül szólnak a felhasználókhoz.

5. A színék és a betűtípusok merészebbek lesznek

A betűtípusok tekintetében a minél nagyobb annál jobb elv lesz a meghatározó. A színek használata egy fontos marketing eszköz, a betűtípussal kombinálva pedig márkameghatározó szerepük van, konkrét üzenetet közvetítenek. Ezzel minden valamire való designer tisztában van, azonban a tervezés elérkeztével mindig beleütköztünk a megvalósítás problémájába. Pontosan hogy miket használhatunk ami után nem lesz semmi féle jogi problémánk. Ezen a téren változást várunk! Az elmúlt néhány évben tanúi lehettünk, hogy hogyan alakult át a szöveges megjelenés, hogyan váltak mindenki számára elérhetővé az újabbnál újabb betűtípusok. Így értünk el 2016-ba ami a színek kavalkádjának éve lesz.

A következő posztunk csak egy kattintásnyira van, ahol egy kicsit jobban belemegyünk a részletekbe is.

 

Tetszett a cikk? Oszd meg bátran!

AJÁNLATKÉRÉS

Amennyiben kreatív, profi és egyedi tervezőt keresel jó helyen jársz.

Miben tudok neked segíteni? Csomagolástervezés, arculat/logó tervezés és teljeskörű grafikai tervezés.
Keressen bizalommal!

LEGUTÓBBI BLOG BEJEGYZÉSEIM
KÉSZEN ÁLLSZ A KÖZÖS MUNKÁRA?

Amennyiben ötleted, projected lenne számomra, lépj velem kapcsolatba és mondj el többet:

info@vadondesign.hu
+36 20 264 55 37
KÉSZEN ÁLLSZ A KÖZÖS MUNKÁRA?

Amennyiben ötleted, projected lenne számomra, lépj velem kapcsolatba és mondj el többet:

info@vadondesign.hu
+36 20 264 55 37